2017.05.17. 08:42
Rendet tesz a kormányzat a magyar meggypiacon
Szerződéskötési kötelezettség bevezetésével tenne rendet a kormányzat a hazai meggypiacon.
A Földművelésügyi Minisztérium javaslata már az Országgyűlés előtt van. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a minisztériumi javaslat alapján a friss meggy hazai értékesítésére irányuló szerződést a gyümölcs feldolgozásáig írásba kell foglalni.
A megállapodás legalább egy évre szól, a felek azonban ennél hosszabb időre is leszerződhetnek. A termelők a feldolgozótól vagy a felvásárlótól kaphatnak ajánlatot, amelyet fél évig tartanak fenn.
A szerződésben foglalt feltételek betartását a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrizné. Ha kiderül, hogy valamelyik fél megszegte a kötelezettségét, és a felszólítás után sem teljesíti, szankciót szab ki a hatóság.
Csizmadia György ágazati szakértő lapunknak elmondta: az elmúlt 6-8 évben óriási kilengések voltak az árakban a meggypiacon, ami legnagyobbrészt annak tudható be, hogy a termelők nem kötöttek szerződést a felvásárlókkal. Sok esetben arra spekuláltak, hogy a szabadpiacon magasabb áron értékesíthetik a termést. Ezt a helyzetet rendezné, ha szerződéses keretek közé szorítanák a termelést és a feldolgozást.