2010.03.05. 18:44
Bíróság előtt: a fideszes képviselő másképp vallott
Folytatódott a megyei bíróságon Szabó Loránd büntetőpere Naszvadi Balázs önkormányzati képviselő meghallgatásával. A főügyészség különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja a volt dombóvári polgármestert.
Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben képviselő-testületi felhatalmazás nélkül utalt át három részletben nagyobb összegeket két cégnek, hogy azt pályázati önerőként feltüntethessék. A pénzt pár nap múlva visszautalták, kár nem keletkezett. Szabó Loránd azt állította, a harmadik átutalásról nem is tudott, azt Naszvadi intézte, aki akkor a területfejlesztési társulás munkaszervezetének a vezetője volt.
Utóbbi éppen ennek az ellenkezőjét mondta, nem kezdeményezte a tranzakciót, erre sem joga, sem módja nem volt. Naszvadi Balázst meghallgatták a vesztegetési vádpontban is, miszerint Szabó Loránd 2009 márciusában kétmillió forintot küldött neki, hogy az álljon el az ellene indított rágalmazási per folytatásától. Tanácsnoki megbízatást is ígért neki. Ezt a volt polgármester sem tagadta, de azt mondta, ezt kártérítésnek szánta. A büntetőper áprilisban további tanúk meghallgatásával folytatódik.