Kék hírek, bulvár

2011.05.09. 18:52

A rendőrség keresi ezt a férfit - fotó

Bírósági végzést kapott, így értesült egy férfi arról, hogy egy felszámolás alatt álló cég ügyvezetője. A céget egy ismeretlen alapította a férfi adatainak felhasználásával.

I. I.

Nagy meglepetés érhette a budapesti sértettet, amikor tavaly november 19-én arról értesítette a Tolna Megyei Bíróság, hogy a Zengő Autóház Kft-t, amelynek ő az ügyvezetője, fizetésképtelenség miatt felszámolják.

A cégről addig ugyanis semmit sem tudott, létezéséről a bíróság leveléből értesült, tájékoztatott Farkas Kinga, a megyei főkapitányság
sajtóreferense.

Mint kiderült, a nevét 2010. május 26-án jegyezték be ügyvezetőként. A sértett az eljárás során a rendőröknek elmondta, hogy 2009. október 12-én Budapesten a X. kerületi munkahelyén kabátjából kilopták az iratait.
Köztük személyazonosító igazolványát, lakcímkártyáját, TAJ kártyáját, adóigazolványát, e miatt akkor a helyi rendőrkapitányságon feljelentést is tett.

[caption id="" align="alignleft" width="200"] Ha felismeri a képen látható férfit, hívja a rendőrséget Fotó: TMRFK
[/caption]

A Zengő Autóház Kft. ügyvezetését valójában átvevő férfi a sértett ellopott személyazonosító igazolványát felhasználva járt el. A cégátvétel során a meghamisított igazolványról fénymásolat készült. A fent látható, többszörösen sokszorosított fénymásolatról bemásolt képen ez a férfi látható.

A rendőrség kéri, hogy akinek van információja az ügyről, esetleg felismeri a férfit, értesítse a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályát a 06/74 501-100/36-61-es melléken, vagy a 107, 112-es segélyhívó számok valamelyikén. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!