2014.11.27. 11:31
Bozótvágóval szabdalta össze anyát és lányát a dühöngő férfi
Több alkalommal is megvágta volt élettársát és annak lányát egy bozótvágóval egy 50 éves férfi.
A rendőrségi jelentés szerint a férfi kedden 18 óra 55 perckor megjelent volt élettársa lakásán, ahol az 50 éves nőt, valamint 23 éves lányát azzal fenyegette meg, hogy megöli. A férfi ezután egy 40 cm hosszú bozótvágó késsel mindkét nőt több alkalommal megvágta, illetve a sértettek védelmére kelő 20 éves fiatalembert a kés lapjával megütötte. Az elkövető a cselekményt követően a helyszínről gyalogosan elmenekült. A két nőt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A Tamási Rendőrkapitányság rendőrei, valamint a helyi polgárőrök kutyás rendőrök segítségével keresték az elkövetőt, aki 2014. november 26-án reggel telefonon hívta a rendőrséget és feladta magát. A Simontornyai Rendőrőrs körzeti megbízottjai a férfit egy ozorai házban elfogták, majd a Tamási Rendőrkapitányságra előállították.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a férfit gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntett kísérlet, súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására – közölte hírportálunkkal Huszti Gábor, a TMRFK sajtóreferense.