2008.10.23. 09:12
Új főorvosokat neveztek ki a megyei kórház több osztálya élére
A megyei kórháznak több meghatározó munkatársától kellett megválnia az elmúlt időszakban.
Nyugdíjba vonult dr. Schultz Károly főorvos, a gyermekgyógyászati osztály vezetője és dr. Szilágyi Károly főorvos, a sebészeti osztály vezetője. Évtizedekig szolgálta a kórházat Kiss János, aki korábban az anyaggazdálkodási osztály élén állt, majd az utóbbi időben az intézmény közbeszerzéseit készítette elő. Elhunyt dr. Vecsei Albert főorvos, aki korábban a tüdőgondozó vezetője volt, és dr. Pósta Bekény főorvos, a szekszárdi urológia megalapítója, Kovács Gyuláné és Losoncz Sándorné szakasszisztensek, valamint Papp Mária egykori ápoló is, akik több évtizeden át szolgálták a betegellátást.
A távozó főorvosok helyét olyan kiváló szakemberekkel sikerült betölteni, akik vonzerőt jelenthetnek a szakmai érdeklődésű fiatal orvosok számára. A kórbonctan élére dr. Bogner Barna főorvost nevezték ki, a II. sz. belgyógyászati osztály (gasztroenterológia) osztályvezető főorvosa dr. Garamszegi Mária főorvos lett, a gyermekgyógyászati osztályé dr. Harangi Ferenc főorvos. A pszichiátriai osztály megbízott és meghívott vezetője dr. Motika Dezső főorvos, a sebészeti osztály új vezetője dr. Vajda Kornél főorvos.