Közélet

2009.03.04. 21:00

Halálos balesetért milliós bírság

Ötvenezertől tízmillió forintig terjedhetnek a munkavédelmi bírságok. A balesetvédelmi, munkavédelmi, tűzrendészeti oktatások segíthetnek a baj megelőzésében.

Wessely Gábor

A dolgozók munkavédelmi oktatásával és a gépek, berendezések biztonságtechnikai felülvizsgálatával a cégek – nagyságuktól függően – vagy külső szakértőt bíznak meg, vagy saját embert képeztetnek ki. A bonyhádi Antal Vilmos szaktechnikus. Kisebb cégekkel van szerződése, munkavédelmi felülvizsgálatokra, biztonságtechnikai ellenőrzésekre, védőeszközök, gépek felülvizsgálatára, illetve kockázatelemzések készítésére. Megítélése szerint a vállalkozók elsősorban azért veszik komolyan a munkavédelmet, mert ellenkező esetben igen húzós bírságokat szabhatnak ki rájuk.

Horváth Zoltán a Dél-Dunántúli Munkavédelmi Felügyelőség igazgató-helyettesének tájékoztatása szerint ötvenezertől tízmillió forintig terjedhetnek a bírságok. Ezeket akkor róják ki a felügyelők, ha a munkavállalók egészségét, testi épségét nagy veszély fenyegeti.


Tolna megyében tavaly ötszázezer és nyolcszázezer forint között mozgott a büntetések átlagos összege, de halálos baleseteknél többmilliós tételeket is kiszabtak. Az összeg, a munkaadó nagyságától, a veszélyeztetett dolgozók számától és a veszélyeztetés mértékétől függ.
Az alagútomlásnál is bírságoltak, ám azt nem a munkavédelmisek, hanem a bányakapitányság szabta ki. Az építőkkel szakmai kapcsolatban áll a várdombi székhelyű munkavédelmi cég, a Tolnasafe. Kovács László ügyvezető az oktatások fontosságát hangsúlyozza. A bányászati munkavédelem speciális terület, s mivel gyakorta változnak az M6-os építése során a munkafázisok, és cserélődnek az emberek, szinte folyamatosan tartják a képzéseket.

Felhívja a figyelmet az ügyvezető arra is, hogy sokan nem tudják: az építészeti, épületgépészeti cégeknek munkabiztonsági koordinátort kell foglalkoztatni. Ugyanilyen kevéssé ismert és betartott munkavédelmi szabály az is, hogy az úgynevezett veszélyes gépek – traktorok, daruk, targoncák – biztonságtechnikai felülvizsgálata ötévenként kötelező. Mindemellett, a legalább egy alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknak el kell végeztetniük a munkahelyi kockázatelemzést, és azt minden évben kötelesek felülvizsgáltatni.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!