2010.03.02. 16:42
A cigányok is ugyanazt akarják, mint a magyarok
A romák is csak azt szeretnék, amit mindenki, dolgozni megfelelő körülmények között - fogalmazódott meg a VÖRÖS (Völgységi Roma Összefogás) informális hálózat legutóbbi találkozóján.
A Dél-Dunántúlon élő cigányság foglalkoztatási helyzetének megvitatására a Zombai Romákért Egyesület hívta össze a hálózat képviselőit, hogy javaslataikból közösen elkészítsék a VÖRÖS-Foglalkoztatás-Képet, és eljuttassák az illetékes minisztériumnak.
Szancsik Mária, a szervezet képviseletében elmondta, az Út a munkához programot érdemes lenne kiterjeszteni kvalifikáltabb roma munkanélküliekre is, akik végzettségüknek megfelelő feladatot kaphatnának, például a kisebbségi önkormányzatoknál. Ennek érdekében keresik az együttműködési lehetőségeket a településekkel.