2010.08.26. 20:07
Új járda köti össze a Kertközt és temetőt - fotók!
A képviselő-testületi ülés előtt ünnepélyes keretek között átadták csütörtökön a Kertköz és a katolikus temető közötti szakaszon újonnan elkészült járdát és lépcsősort, illetve kerítést.
A szalag átvágása előtt Potápi Árpád János polgármester azt mondta: időszerű volt a fejlesztés, hiszen ez idáig nem lehetett gyalogosan megközelíteni a temetőt erről az utcarészről.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Potápi Árpád János a lépcsősornál Fotó: K. A.
[/caption]
A kivitelezést végző Baricz Építőipari és Kereskedelmi Bt. ügyvezetője, Baricz Dezső elmondta, közel három hét alatt készült el a beruházás, mintegy 2,4 millió forintos költséggel.
Az ünnepséget követő képviselő-testületi ülésen tíz napirendi pontot tárgyaltak a városvezetők. Ezúttal heves szócsatáktól mentes volt a délután. A legtöbb kérdés az első félév gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz, illetve a belterületi vízrendezéshez érkezett.
Szabó Gábor a kórház-rekonstrukció végleges összegéről kért tájékoztatást, illetve az időközben felmerült önrész mértékének emelkedéséről.
Fauszt Józsefné, az önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője azt mondta, hogy a tervek szerint 86 millió forintot kellett biztosítania a városnak a kivitelezéshez, azonban a többletköltségek révén ez 345 millióra nőtt. Így a fejlesztés összesen 1 milliárd 122 millió forintból valósult meg.
Szinte minden napirendi pontot egyhangúlag támogatott a grémium. A belterületi vízrendezésről szóló előterjesztésnél szóba került egy önálló vízitársulat létrehozása, amely a völgységi kistérségben keletkezett feladatokat látná el. Ugyanis azt egyik képviselő sem cáfolta, hogy a jelenlegi társulások működésében találni kivetnivalót.