2010.09.29. 07:01
A repce nagy részét már sikerült elvetni
A fontosabb őszi betakarítású szántóföldi növények közül a burgonya behordása tart a legelőrébb Tolna megyében – derült ki dr. Vida György, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatójának tájékoztatásából.
A gazdálkodók a krumpli 87 százalékát szedték fel, az eddigi termésátlag 17,7 tonna hektáronként. A napraforgó vetésterületének 61 százalékát takarították be, 2,5 tonnás átlaggal.
A cukorrépa négy, a kukorica mindössze egy százaléka került be eddig a földekről, előbbi termésátlaga eddig 61,5 tonna, míg a tengerié 8 tonna. A szója betakarítását egyelőre nem kezdték meg.
Jelen állás szerint a repcét a tervezett terület 86 százalékán sikerült elvetni. Az őszi árpa vetése épp hogy elkezdődött, a vetésterület 1,5 százalékán, a búza, a rozs és a tritikále magjai pedig még nem kerültek földbe.