Közélet

2010.09.28. 19:50

Felelős gazda módjára törődtek a várossal

Takarékosan és felelősen gazdálkodott a tolnai önkormányzat az elmúlt négy évben. Ennek köszönhetően a város elkerülte a csődöt és jelentős fejlesztések előtt áll – értékelt dr. Sümegi Zoltán polgármester.

Steinbach Zsolt

– Négy évvel ezelőtt egy a csőd szélén álló város irányítását vettem át. A kötvénykibocsátással sikerült túlélnünk a válságos időszakot, most pedig nagy fejlesztések előtt áll Tolna – összegezte a jelenlegi önkormányzati ciklust dr. Sümegi Zoltán polgármester.

A városvezető emlékeztetett arra, 2006-ban az önkormányzatnak súlyos tartozásai voltak, jelentős mértékű kifizetetlen számlaállomány és magas kamatú hitelek formájában. Mivel az állami finanszírozás nem volt megfelelő, ahhoz, hogy pénzhez jusson a város, 2007-ben 1,8 milliárd forintnyi kötvénykibocsátásról döntött a képviselőtestület.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Tanítási óra az Eötvös utcai iskola I. A. osztályában. Az új tanévre elkészült az intézményben a korszerű vizesblokk
[/caption]
A kötvény közel egyharmadából a magas kamatozású, rossz hiteleket igen kedvező kamatúra váltották fel, ami önmagában közel százmillió forintnyi megtakarítást hozott. A kötvénypénz fennmaradó részét lekötötték, illetve fejlesztésre fordították.

A lekötött bankbetét kamata, illetve a kötvény után fizetendő kamat különbözete pozitív volt, három év alatt mintegy százhetvenmillió forint bevételt jelentett a városnak. Így sikerült elérni, hogy két évig, az előző kormány által meghozott, 2010-re vonatkozó újabb, az önkormányzatokat sújtó megszorító intézkedésekig, nullszaldós legyen Tolna költségvetése.

A kötvény pénzből mintegy háromszázmillió forintot fejlesztésre fordított az önkormányzat. Nyolcvanötmillió forintot költöttek pályázati tervekre, illetve pályázatok benyújtásához nélkülözhetetlen programok elkészítésére. Hatvanmilliót fizettek ki elsősorban intézmény- és egyéb épület-felújításokra. A legjelentősebb összeget, három év alatt mintegy százötvenmillió forintot pedig útépítésre, útfelújításra fordítottak.

A polgármester rámutatott arra is, hogy mindeközben sok százmilliós nagyberuházások előkészítése is folyt. Bár Tolna az elmúlt négy évben „ellenzéki” városnak minősült, két pályázatot is elnyert: az egyik a Hősök tere-Árpád utcai városközpont rehabilitáció, a másik a szennyvíztelep fejlesztése. A polgármester szerint csak a korábbi kormányon múlt, hogy ezek a beruházások nem kezdődhettek el időben.

Mindezek alapján dr. Sümegi Zoltán úgy véli: aki azt állítja, hogy a város vezetése felelőtlenül gazdálkodott, az egész egyszerűen nem mond igazat. Szerinte éppen az ellenkezője az igaz: takarékos és felelős gazdálkodás révén Tolna esetében gazdasági sikertörténetről lehet beszélni.

Rengeteg a terv, a tennivaló a következő ciklusban is

A két nagyprojekt megvalósításán túl is rengeteg feladat vár a következő városvezetésre. Az önkormányzat pályázott egyebek mellett a mözsi településrészt érintő városrehabilitációs beruházásra, illetve a Duna-part fejlesztésére is. Meg kellene oldani a Bartók utcai iskolabővítést, ami jelentős költségmegtakarítást hozna az oktatási intézmények fenntartásában. Van terv a volt laktanya területén konferencia-központ és könyvtár építésére, mint ahogy további útfelújítások és számos más fejlesztés is szerepel a polgármester elképzelései között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!