2010.09.25. 18:44
Lőtt sebeket láttak el a rendőrök
Az elsősegélynyújtás világnapjához kapcsolódva, a megye öt kapitányságáról 18 rendőr vett részt a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének kétnapos elsősegélynyújtó tanfolyamán.
Az alapismeretek mellett természetesen kiemelt hangsúlyt kapott a munkahelyi sajátosságokból adódó sérülések, így jelen esetben például a lőtt sebek ellátása is. A képzés végén a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon tegnap az összes résztvevő sikeres vizsgát tett.
Az alkalomhoz kapcsolódóan a résztvevők, illetve a dolgozók vérüket is adhatták: 20-an jelentkeztek, ebből 17-en adtak vért, közülük 3-an első alkalommal. Képünkön Naszvadi Gábor oktató (balra) és Kulcsár János.