2010.11.09. 17:59
Megajándékozzák a gyermekosztályt
Méltó módon ünnepelték az Origami Világnapját a Szekszárdi Origami Baráti Kör tagjai, és az ország számos különböző szegleteiből érkezett vendégeik.
A hagyományokhoz híven idén is Őcsényben gyűltek össze, és tapasztalatcserével, na meg rengeteg papírhajtogatással töltötték a hétvégét.
Jilling Mária, a társaság elnöke elmondta, hogy közel húszan vettek részt a programban, és közösen készítették el a Japán Alapítvány Könyvtárának szánt téli dekorációt. Valamint elkészült az a több száz daruból összeállított füzér is, amely a Balassa János Megyei Kórház Gyermekosztályát díszíti majd. Az átadás csütörtökön 14 órakor lesz.
A füzérhez szükséges papírdarvakat a megye iskolásai készítették el. Az origami kör felhívásához 13 – valamennyi szekszárdi, négy tolnai és egy-egy cikói, valamint bonyhádi – intézmény csatlakozott.