2010.12.11. 05:39
Az új szolgálati helyen tartották a közgyűlést
Közgyűlést tartott a Bonyhádi Polgárőr Egyesület az elmúlt hét végén, amelyen részt vett Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is.
Az összejövetelt a bonyhádi Perczel-kollégium udvarán álló egykori szolgálati lakásban rendezték meg, amelyet 19 éves működés után kapott az egyesület használatra Bonyhád Város Önkormányzatától. A polgárőrök felújították az épület belső tereit, kialakítottak és berendeztek egy iroda- és egy klubhelyiséget is. Ehhez a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumból kaptak bútorokat. Ezentúl itt tartják az eligazításokat.
Ugyanis erre a célra eddig a rendőrségen kellett helyiséget igényeljenek, amelynek biztosítását ezúton is köszönik – mondta lapunknak László Krisztián, a szervezet elnöke. Hozzátette: decemberben két közös szolgálatot terveznek a nagymányoki, a kismányoki és a györei polgárőrökkel, a rendőrséggel összehangoltan.