2010.12.11. 16:08
Dallal az esőemberkékért
Újra összejött a nagy csapat, azaz ismét Peller Anna előadóművész adott koncertet az Esőemberkék Alapítvány javára pénteken Szekszárdon.
Ennek apropóján az Illés együttes „Újra itt van” című dalával kezdték a programot, amelynek elénekléséből a közönség is lelkesen kivette a részét. Peller Anna művésznő néhány évvel ezelőtt már adott jótékonysági koncertet az alapítvány javára, és mivel az az alkalom is nagy sikernek örvendett, idén is visszatért. A közönséget új műsorral, karácsonyi, könnyűzenei és mulatós dalokat is tartalmazó repertoárral bűvölte el, amelyben mindenki megtalálhatta a neki legszimpatikusabbat.
Az alapítvány a koncertből és egyéb módon befolyt bevételeit a halmozottan sérült és súlyos fogyatékosággal élők élethelyzetének javítására fordítja. Kacsányiné Varga Gabriella, a kuratórium elnöke elmondta, a szervezetet 2000-ben hozták létre az otthonban élő fiatalok, gyerekek szülei és a dolgozók. Bevételeik egy részét olyan programokra, kirándulásokra fordítják, amelyek egy kicsit színesebbé teszik a gondozottak életét, más részét pedig életkörülményeik javítására, az otthonosság megteremtésére, fejlesztő eszközök beszerzésére fordítják.