2010.12.01. 13:37
Egyelőre megúsztuk komolyabb balesetek nélkül
Egy súlyos baleset már történt az ónos eső miatt csúszóssá vált megyei utakon. A Magyar Közút Kht. dolgozik az utak síkosságmentesítésén.
Egy autós súlyosan megsérült, amior két személygépkocsi összeütközött a 65-ös főúton. Az M6-os autópálya 102-es kilométerszelvényénél is történt egy kisebb baleset, így ott csak a leállósávban lehetetett közlekedni.
A megyében több lefagyott útszakasz is van, a leginkább talán az Iregszemcse és Nagykónyi között található 6510-es számú út a legjegesebb - mondta el hírportálunk kérdésére Mártonné Kasler Sarolta, a megyei rendőrkapitányság sajtóügyeletese. Hozzátette: a felüljárók különösen csúszásveszélyesek. Minden autós közlekedjen óvatosan!
Frazon Ferenc, a Magyar Közút Kht. megyei fenntartási osztályának vezetője elmondta, az egy, kettő, illetve a három számjeggyel jelölt főutakat és egyes négyszámjegyű utakat is síkosságmentesítették. A munkát főként hajnalban és reggel végezték. Ezeken az utakon tiszta sót szórtak, míg a mellékutakon érdesítő és útszóró só keverékét használták. Összesen 24 járművel dolgoztak. Kiugróan problémás területek nincsenek, inkább kisebb szakaszokon adódnak gondok.
Mint azt a az osztályvezetőtől megtudtuk, az eső lemossa az utakról a síkosságmentesítő anyagokat, ezért ha ismét fagypont alá süllyed a hőmérséklet, akkor ismét csúszóssá válnak az utak. Hozzátette: ebben az esetben ismét útnak indulnak járműveik.