2011.03.08. 14:22
A Tubes helyett Medinán lesz a radar?
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek annyit mondott, hogy a HM korábban megkereste az önkormányzatot ezzel kapcsolatban, és a község vezetése egy kirándulás keretében megszemlélte a Békéscsabán működő háromdimenziós radart.
A lokátor Medinára telepítésére utal a község képviselő-testületének tavaly december 23-i jegyzőkönyve, amely szerint az egyik képviselő arról érdeklődik a polgármesternél, hogy mikor tájékoztatják a lakosságot a radar építéséről.
A faluvezető azt közölte hírportálunkkal, hogy pozitívan viszonyulnak a lokátor medinai elhelyezéséhez, mert minden józan érv a terv mellett szól. Emlékeztetett arra, hogy Medinán évtizedek óta működik katonai lokátor, és annak semmiféle káros hatását nem észlelték.
Az új berendezések pedig jóval korszerűbbek, alacsonyabb energiakibocsátással működnek, mint a jelenleg Medinán szolgáló műszerek. A község vezetése azt szeretné, ha az új lokátor telepítése mellett megmaradna az eddigi radar század is Medinán, ami továbbra is biztosítana munkahelyeket a faluban.
Vén Attila azt is elmondta, hogy március 24-én lakossági tájékoztatót tartanak Medinán, szakemberek, politikusok bevonásával.
Itt találja korábbi írásunkat, KATTINTSON IDE!