2011.05.19. 14:56
A MÁV és a Posta is csatlakozott az akcióhoz
A megye 23 településéről több mint 1300-an csatlakoztak a május 21-re meghirdetett országos TeSzedd szemétszedő akcióhoz – számolt be László-Varga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.
Mint elhangzott, Tolnában öt települési önkormányzat, tíz intézmény, főleg iskolák, de többek között a MÁV és a Magyar Posta és 17 civil szervezet is jelezte, hozzá kíván járulni tagjai, munkatársai, diákjai munkájával a megye természetének, élőhelyeinek szebbé tételéhez. A programhoz még nem késő csatlakozni.
Beke Zsolt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságát Szekszárdi Szakaszmérnökségének vezetője kiemelte, munkatársaival a Sió mentét tisztítják meg a hulladéktól és az illegális szemétlerakóktól a Palánki hídtól a 6-os úti hídig. Ide is várják a segíteni vágyókat!
Dr. Zay Andrea, a középdunántúli vízügyi felügyelőség igazgatója elmondta azt is, három megyében mintegy 160 munkatársuk vesz részt a környezetvédelmi akcióban, próbálnak jó példát mutatni. Szemeteszsákot és kesztyűket kiszállítják azokhoz, akik a [email protected] e-mail címen regisztráltak. Aki pedig szombaton kilátogat, a helyszínen is kap eszközöket.