Közélet

2011.05.01. 18:20

Bozár és Puskás lettek a Tűzvirág Örökös Tagjai

Parádés műsorral ünnepelte hétvégén alapításának harmincadik évfordulóját a Tűzvirág Táncegyüttes.

TEOL/V.T.

Két teltházas gálaműsort tartottak, a másodikon – szombaton este – átadták a most alapított Tűzvirág Táncegyüttes Örökös Tagja elismerést, amelyet azok kaphatnak, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az együttes tagjaiként. Elsőként a még ma is aktív táncos, Bozár László és az együttes ügyelője, korábbi táncosa, Puskás András vehette át a kitüntetést Mádi Magdolna művészeti vezetőtől.

A szombati gálát Hajdú János szavai nyitották. A város polgármestere köszönetet mondott azért a „sok munkáért, verítékért, sokszor könnyért”, amelyek eredményét évről-évre a nézőtérről csodálhatja a közönség. Nem volt ez másképpen most sem, a pillanatra sem fáradó táncosok órákra a székekbe szögezték a nézőket. Nem úgy a finálé alatt, amikor is felállva, hosszan ünnepelte a közönség a Tűzvirágot.

A gála első felét a magyar néptáncnak szentelte az együttes, amelyhez a jubileum alkalmából néhány régi táncos is csatlakozott. A második felvonás nomád népek táncai, köztük cigány és török koreográfiák elevenedtek meg. Két vendégművész is színpadra lépett, Ahmet Demirbag és Serdar Sezer Törökországból érkezett. A gála ünnepi tűzijátékkal zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!