Közélet

2011.05.19. 12:34

Mind a négyen túlélték a zuhanást

Megmentettek négy gólyafiókát, melyek egy széthullott gólyafészekből estek ki hétfőn.

V. T.

Legalább negyven éve fészkelnek gólyák Bikácson, a 63-as út mellett álló – éppen emiatt gólyafészkesnek nevezett – ház kéményén. Hétfőn a fészek széthullott és a fiókák leestek, számolt be Varga János polgármester.

Mint mondta, a szomszédban élő Béresék a madarak sivítozására figyeltek fel. Magukhoz vették és biztonságba helyezték az udvaron talált négy kisgólyát. A paksi Pavill Kft. az első hívó szóra egy kosaras autóval sietett a madármentők segítségére, de aznap már nem sikerült helyreállítani a fészket, viszont találtak még egy fiókát. A fészket végül szerdán helyre állították.

A munkában szakmai segítséget nyújtó Szendi József természetvédelmi őr elmondta, hogy a kismadarak legfeljebb kéthetesek, még tolluk sincs. Az, hogy mégis túlélték a zuhanást valószínűleg annak köszönhető, hogy a fészek felével együtt „leszánkáztak” a tetőn.

A kéményre vasrudakból, drótból egy tartóberendezést készítettek, erre került a megerősített fészek, amelynek ágakból készült alja feltehetően az eső miatt korhadt el. A munkák idejére Béreséknél elszállásolt és táplált fiókákat is visszahelyezték a fészekbe, amelyre röviddel később a szülők is visszatértek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!