2011.07.24. 19:24
A nyolcas szám szerencsét hoz
Szerencsét hozott a horgászoknak a nyolcas szám a hétvégén, a VIII. Média-kukac horgászversenyen.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fotyék János 23,71 kilónyi halat emelt ki a tóból (Fotó: Kiss Albert)
[/caption]
Szombaton ugyanis több halat fogtak, mint a korábbi hét verseny bármelyikén. A hagyományosan a kisszékelyi Csádés tavon megtartott, baráti hangulatú programon 32 horgász vett részt, főleg a megye média képviselői, közöttük a Tolnai Népújság munkatársai, Mózer Valéria hirdetésfelvevő, Mártonfai Dénes fotórovat vezető, valamint lapunk nyugalmazott szerkesztője Gyuricza Mihály.
A horgászok több, mint 68 kilogramm halat fogtak összesen, az első helyen Fotyék János végzett, ő 23,71 kilót mért a verseny végén. A második helyet Rózsa István szerezte meg 11 kilóval, a harmadik Horváth István lett 7,8 kilóval. A legnagyobb halat Dömötör Nóra fogta, egy 2530 grammos pontyot akasztott a fiatal lány, aki egyben a női verseny győztese is lett. A női kategóriában a második helyen kollegánk, Mózer Valéria végzett, neki egy 39 dekagrammos dévér akadt a horgára.