2011.07.30. 12:23
Egyértelművé tették a szabályokat
A helyi termelés ösztönzésére egyértelműbbé és átláthatóbbá tette a vágópontokra vonatkozó élelmiszer-biztonsági szabályokat a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A szaktárca közleménye szerint a rendelet felemelte a vágóponton levágható állatok számát, és megduplázta a beszállítási távolságot, valamint újdonságként a baromfivágó pontokat is szabályozta.
A jogszabályt július 27-én aláírta a miniszter. A rendelet szerint vágóponton éves átlagban, hetente legfeljebb száz sertést, juhot, kecskét, húsz szarvasmarhát és évente legfeljebb 150 ezer baromfit lehet levágni. A beszállítási távolság pedig az eddigi ötven kilométerről száz kilométerre nő.
A helyi állattenyésztők bevihetik ide az élő állatokat, ezek húsát ezután szabadon értékesíthetik. A kistermelők helyzetét is megkönnyíti a vágópontok kialakítása, mivel húskészítményt, friss húst ők is csak akkor adhatnak el, ha a vágás a jogszabályoknak megfelelő vágóhídon történt.
Tolna megyében egyetlen vágópont sincs, az első létrehozását még tervezik. A kistermelők addig a hivatalos vágóhidakra kérhetik a beszállítást.