Közélet

2011.07.17. 05:19

Gyermekzsivalytól hangosak most a táborok

A Völgységbe kirándulni, lovagolni, horgászni, vadászni érkeznek a turisták. A diákok táboroztatása is több helyszínen zajlik. Vannak, akik egy évre előre lefoglalják a helyet.

Wessely Gábor

Elsősorban a táj, a természet, a Mecsekalja vonzza a Völgységbe nyáron a turistákat. Külföldiek többen jönnek, mint belföldiek. Legalább is a bonyhádi Tourinform Irodán ezt tapasztalja a vezető, Pék Melinda.
 
Kirándulás, vadászat, horgászat, lovaglás. Ilyen programokra van a legtöbb érdeklődő. De sokan felkeresik a Völgységi Múzeumot és az unikumnak számító bonyhádi Tűzoltó Múzeum is a kistérség legkedveltebb célállomásai közé tartozik.
<hgirdetes>
A gazdasági helyzet nem éppen "kirándulásbarát", ám a bonyhádi gyerekek élveznek annyi előnyt, hogy táborozásukat – Fonyódon illetve Váralján – napi kétezer forinttal támogatja az önkormányzat.

Steiner Krisztián a város oktatási intézményegyüttesének főigazgatója arra is felhívja a figyelmet, hogy külföldre is eljuthatnak a bonyhádi általános és középiskolások. A német partnertelepüléssel, Bautzennel van diákcsere-kapcsolatuk.

A részletekről Tóth Ádám a fonyód-alsóbélatelepi tábor üzemeltetője számol be. Tizenkét napot tölt itt július végén negyven német gyerek. A bonyhádiak már valamivel előbb, a jövő hét közepén kiutaznak, szintén 12 napra.

A fonyódi tábor lépést tart a mai kor gyermekeinek igényeivel. Modern technikájuk, műholdas tévéjük is van. Kőépületekbe mintegy 130, sátrakba további 30 embert tudnak elhelyezni. Az idény során mintegy nyolcszáz vendéget fogadnak, akik közül 150 a bonyhádi gyerek. Általában telt házzal működnek.

Várlján, a parkerdei táborban is majdnem ennyi, mintegy 120 bonyhádi tanuló vakációzik nyaranta. A létesítmény gondnoka, Laufer István is teljes kihasználtságról beszél.

Többszáz vendégük van egy idényben, felnőtt és gyermekcsoportok; jó néhányan visszajárók. Például a paksi zenetanár, Hatvani Szabolcs, aki növendékeivel júniusban táborozott Váralján, már most foglalt helyet jövő nyárra.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az iskolalovakkal való ismerkedést, barátkozást lósimogatással kezdik a mórágyi táborban a programon résztvevő gyerekek Fotó: M. D.
[/caption]
A váraljai tábor is korszerű, bár felújítani való mindig akad, mert – ahogy a gondnok megjegyzi – az ifjúság olykor rendesen leamortizálja a berendezést. Másik probléma a térerő hiánya; telefonálni nem mindig, nem mindenhonnan lehet. Itt kőházban száz személyt tudnak elhelyezni, de sátorozni is lehet.

Ősszel erdei iskolát szerveznek, érkeznek akkor is kirándulócsoportok, és néha még legénybúcsú tartására is kibérlik a létesítményt. A lakott területtől távoli helyen a szomszédokat biztos, hogy nem zavarják a bulizók.

Sokan vágynak érdekességekre, speciális szolgáltatásokra manapság. Váralján drogprevenciós és kutyás tábor is vár a fiatalokra. Mórágyon pedig lovas-kézműves táborokat szervez egy házaspár.

Papp Mihály lovas edző, felesége, Pappné Dobos Ildikó pedig a lovarda vezetője. Örülnek, hogy az oktatási kormányzat emelni kívánja a testnevelés órák számát, s remélik, hogy ez azt eredményezi, hogy az úszáshoz hasonlóan a lovaglás is beépülhet a tantervekbe, az órarendekbe.

Már most együttműködnek a bonyhádi gimnáziummal, a szekszárdi Baka István Általános Iskolával és a zomba-paradicsompusztai speciális iskolával. Rendelkeznek 19 iskolalóval, az alapoktól a díjugratásig mindenre meg tudják tanítani az érdeklődőket. Fogadnak duci és sérült gyerekeket is, hiszen a lovaglás, nagyban segíti a gyógyulást, az egészségmegőrzést.

 

A Völgység legkedveltebb látványosságai, turista szemmel

1. Völgységi Múzeum, Bonyhád

2. Tűzoltó Múzeum, Bonyhád

3. Parkerő, Váralja

4. Anna-fürdő, Anna-forrás, Apponyi-kastély, Lengyel

5. Bátaapáti-Üveghuta, harangláb

6. Tűzkőbirtok, Bátaapáti

7. Cikó-Széplak, romtemplom

Forrás: Tourinform Iroda, Bonyhád

2. Tűzoltó Múzeum, Bonyhád

3. Parkerő, Váralja

4. Anna-fürdő, Anna-forrás, Apponyi-kastély, Lengyel

5. Bátaapáti-Üveghuta, harangláb

6. Tűzkőbirtok, Bátaapáti

7. Cikó-Széplak, romtemplom

Forrás: Tourinform Iroda, Bonyhád

Az iskolalovakkal való ismerkedést, barátkozást lósimogatással kezdik a mórágyi táborban a programon résztvevő gyerekek Fotó: M. D. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!