2011.07.28. 19:06
Nyugdíjasok, akiket nem tudnak átvágni a trükkösök
Tolna megyében egyetlen nyugdíjas rendőrszervezet működik, mégpedig Tamásiban. A tagok nem szakadnak el teljesen munkájuktól, többek között prevenciós előadásokat tartanak a térség nyugdíjasainak.
A nyugállomány nem jelenti azt, hogy egy rendőr ne hasznosíthatná a pályán szerzett tapasztalatait a közösség érdekében. Kiváló példa erre a Tamási Nyugdíjas Rendőregyesület, amelynek tagjai önkéntesként aktívan kiveszik a részüket a prevenciós munkából is. Egyik fő tevékenységük a trükkös lopások megelőzését célzó előadások tartása a nyugdíjas korosztály számára.
– Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a kapitánysággal, így ismerjük az újabb és újabb módszereket, tendenciákat is. Tudjuk mivel próbálkoznak a tolvajok, és hogyan lehet őket távol tartani. Sajnos az érdeklődés előadásaink iránt mégsem olyan nagy, mint azt várni lehetne.
Pedig a tavaly megtartott 15 tájékoztatónk mindegyikén volt a bűnözők által becsapott, meglopott idős ember a hallgatóságban – mondta Fenyvesi István, az egyesület alelnöke.
A prevenció mellett vállalták, hogy megnézik a tamási térfigyelő kamerák felvételeit, és jelzik a kapitányságnak, ha olyasmit látnak, ami utánajárásra lehet érdemes.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] A múlt heti, félévi taggyűlésen a szervezet harminc tagja egy jó pörkölt mellet ült össze, hogy megbeszélje a történteket és a tennivalókat Fotó: Kiss Albert
[/caption]
Természetesen egyik fő feladatuknak tekintik a nyugdíjas rendőrök sorsának figyelemmel követését, segítését is. Többek között rendszeresen felköszöntik, egy kis ajándékkal is meglepik a kerek évfordulósokat.
Az évfordulók átlaga pedig egyre magasabb számot mutat, a tagság átlagéletkora ugyanis folyamatosan emelkedik, jelenleg 90 éves a legidősebb tagjuk.
A vezetőség havonta összeül, hogy megbeszéljék az aktuális feladatokat, és egy ideje havi rendszerességgel tartanak klubfoglalkozásokat is. Szinte a teljes tagság összejön a kapitányság szervezésében lezajló éves találkozóik alkalmával, hogy egy jó ebéd mellett idézzék fel a régi történeteket. Más szervezetekkel is tartják a kapcsolatot. Különösen jó viszonyban vannak a sárbogárdi nyugdíjas rendőrökkel.
– Közös kirándulásokat is szerveztünk már, így jutottunk el a bikali élménybirtokra és a paksi atomerőműbe. Van egy kis gyűjteményünk a szakma emlékeiből, régi egyenruhákból, fegyverekből, kitüntetésekből. Ezt szeretnék tovább bővíteni és méltó körülmények között kiállítani – avatott be terveikbe Fenyvesi István.
Szerinte a szervezet tevékenységének egyik fő előnye, hogy a régi kollégák tudják tartani a kapcsolatot egymással. Jó néha összejönni és nosztalgiázni egy kicsit – mondta Fenyvesi István. Ugyanakkor nem szakadnak el teljesen a kapitányságtól, egykori munkájuktól sem, a közösség számára hasznos tevékenységet folytathatnak.
Hat éve működik egyesületként a szervezet
A nyugállományú rendőrök önszerveződő csoportja 1998-ban alakult meg a tamási kapitányság illetékességi területéről nyugállományba vonult rendőrök részvételével, dr. Kovács Zoltán akkori rendőralezredes és Kovács János rendőrezredes kezdeményezésére. A kapitányság aztán 2004-ben felvetette, hogy jó lenne hivatalos, egyesületi keretek között működtetni a szervezetet. Így alakult meg 2005-ben a nyugdíjas rendőregyesület 13 taggal.
Akkor Hideg Mihály nyugállományú ezredes töltötte be az elnöki posztot, most Nagy István nyugállományú ezredes vezetésével működik a szervezet.
Az egyesület 42 tagja elsősorban a tamási kistérségből kerül ki, mivel azonban nincs más hasonló jellegű egyesület a megyében, máshonnan is szívesen fogadják az érdeklődőkét. Így gyarapítja a csapatot többek között szekszárdi és faddi kolléga is. Szerencsére támogatók tekintetében nem szűkölködik a szervezet.
A dr. Bognár Szilveszter alezredes vezetésével működő tamási kapitányság nem csak helyiséget biztosít a számukra, hanem segíti is tevékenységüket, amiben csak lehet. Emellett a városi önkormányzat és a Paksi Atomerőmű is támogatja őket.