Közélet

2011.07.22. 16:47

Pert vesztett a város, ki kell fizetnie a volt ügyvezetőt

Pert vesztett a Szekszárdi Munkaügyi Bíróságon az önkormányzati tulajdonú Dombóvári Projektmenedzsment Nonprofit Kft. Miszler Miklóssal, a cég korábbi ügyvezetőjével szemben.

TEOL/R.T.

Az ítélet szerint a cégnek több, mint 6,5 millió forintot – egy évi átlagkeresetet – kell fizetnie Miszlernek, amellett az áfával együtt 375 ezer forintos perköltséget is állnia kell.

Mint arról korábban hírt adtunk, Miszler Miklós és korábbi munkáltatója, az önkormányzat között a vita akkor kezdődött, amikor tavaly decemberben Miszler azonnali hatállyal felmondott. Akkor a fiatal ügyvezető döntését azzal indokolta, hogy bár az előző évi üzleti tervben is jelezte a képviselő-testületnek, hogy a cég nem áll stabil lábakon és 2010 végére a működése bizonytalanná válhat, erőfeszítései ellenére az önkormányzat nem segített a pénzügyi problémák leküzdésében.

Ráadásul a város tartozott is a cégnek, s előfordult, hogy csúszott a bérek kifizetése, vagy egyáltalán nem kaptak fizetést a dolgozók. Az is megtörtént, hogy a cég tartozott az alvállalkozóknak és az APEH-nak is. Mindemellett az idei év január elején még mindig nem fizetett az önkormányzat Miszlernek, ezért bíróság elé vitte az ügyet.

Az tény hogy az Nkft.-nek fizetési nehézségei voltak, s az is, hogy az önkormányzat képviselő-testülete májusban úgy döntött, végelszámolási eljárás indítását kezdeményezik, ám ez eddig nem történt meg. Szabó Loránd polgármester kérdésünkre azt mondta, ha a bíróság döntése ellen nem fellebbeznek, Miszler kezdeményezheti a cég felszámolását, hogy pénzéhez jusson.

A tényekhez tartozik az is, hogy az Nkft. mintegy 17,5 millió forint kártérítést követelt az egykori cégvezetőtől. A dombóvári képviselő-testület által elfogadott előterjesztés alapján az Nkft. viszontkeresetet nyújtott be a Szekszárdi Munkaügyi Bíróságon Miszler ellen, amelyben a kártérítést azért követelték, mert a korábbi ügyvezető szerintük anyagi károkat okozott azzal, hogy nem végezte megfelelően a munkáját.

A bíróság az önkormányzat beszámítási kifogását, valamint viszontkeresetét teljes egészében elutasította. Az ítélet ellen a Tolna Megyei Bírósághoz címzett, de a Szekszárdi Munkaügyi Bírósághoz benyújtandó fellebbezés terjeszthető elő az ítélet kézbesítésétől számítható 15 napon belül. A dombóvári képviselő-testület keddi ülésének napirendi pontjai között szerepel majd a perben hozott ítélet elleni fellebbezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!