2011.07.26. 15:55
Táborban fejleszthették a kreativitásukat
A dombóvári JAM-csarnokban egy európai uniós pályázatnak köszönhetően hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint értelmileg sérült gyermekek vehettek részt kreatív napközis táborban.
Katatics Zsuzsanna, a tábor vezetője elmondta, természetesen tehetséges fiatalok is voltak azok között a 6 és 16 év közötti gyerekek között, akik a kétszer egy hetes programon részt vehettek.
- Reggel 9 órától délután ötig foglalkoztunk a mintegy hatvan diákkal, reggelit, ebédet, uzsonnát is kaptak közben, s egy -egy napot a Bikali Élménybitokon is eltöltöttünk velük. S miközben élményben gazdagodtak, fejlődhetett a kreativitásuk, finommotorikájuk is.
A környékbeli falvakból és a helyi iskolákból is érkeztek az alkotóműhelybe gyerekek, a csoport gerincét viszont azok adták, akik egész évben részt vesznek hetente két órát a foglalkozásainkon – húzta alá Katatics Zsuzsanna.