2011.07.14. 12:17
Újra két kút adja a vizet
A tervek szerint halad a Györe és Izmény lakosságát kiszolgáló új ivóvízkút kiépítése.
Sőt, a közelmúltban lezajlott geodéziai vizsgálatok külön örömmel töltötték el a települések vezetőit, mert a kút vízhozama 100 literrel több percenként, mint az előzőé – tájékoztatott örömmel Csoma József. Györe első embere kifejtette, jelenleg a csatlakozás-kiépítésre koncentrálnak a szakemberek.
Ezt követően minden adott lesz ahhoz, hogy az augusztus 31-ei tervezett határidőig rákössék a kutat a két település ivóvízét biztosító rendszerre.
A közel 1300 háztartást ezáltal újra két kút láthatja majd el vízzel, közel hat év után. Ennyi idő telt el ugyanis, amióta az egyik meghibásodott. Pályázat híján önerőből finanszírozzák a beruházást a völgységiek. Mintegy 10 millió forintba kerül az új kút kialakítása, amelyet lakosságszám arányosan vállal a két település – fűzte hozzá Csoma József.