2011.08.27. 14:06
Van miért bízni a jövőben
Kis falvakban ritkaság, ami Mőcsényben van: hat csecsemő született az idén, és további öt kis polgárt várnak a településen.
Mőcsénynél nagyobb falvakban sem születik ennyi kisbaba, és azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy ez mit jelent: a fiatalok úgy érzik, stabil a település helyzete, fantáziát látnak abban, hogy itt éljenek, itt neveljenek gyereket, és hisznek, bíznak a település jövőjében. Annál is inkább, mert az önkormányzat segítséget nyújt a helyben lakó fiataloknak a saját lakáshoz jutáshoz.
A segítségnek három formája van: egy forintért vásárolhatnak építési telket, új lakás építéséhez 1 millió, kész ingatlan megvásárlásához pedig 700 ezer forint vissza nem térítendő támogatást ad az önkormányzat.
Festői környezete, tiszta levegője, rendezettsége első látásra ideális lakóhelyként mutatja be a külső szemlélőnek a települést.
Az itt élők szeretik a falujukat, és kitartanak mellette, nem hagyják el, még akkor sem, ha jelenleg a kistelepülések minden gondjával meg is kell küzdeniük. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint az a tény, hogy a lélekszám az utóbbi években alig változott.
A mőcsényiek inkább felvállalják a mindennapos utazást munka és tanulás miatt, manapság ez már nem számít különlegességnek, jóval nagyobb településeken élők is mind gyakrabban kényszerülnek erre.
A munkaképes korúak helyben nem találnak állást, legtöbben Szekszárdra, Bonyhádra, vagy a környező nagyobb falvakba járnak be dolgozni. Ám emiatt senki sem panaszkodik. A XXI. században természetes velejárója ez az életnek. Aki békét, nyugalmat, természeti környezetet akar, annak meg kell fizetnie ezt az árat, és a mőcsényiek a jelek szerint, ezt szívesen teszik.
Az önkormányzat a szűkös költségvetés ellenére igyekszik a lehetőségeihez mérten maximális szolgáltatást nyújtani az itt élőknek. A szép, rendezett környezethez ragaszkodnak, erről jelenleg négy közmunkás gondoskodik. Egyiküknek az év végéig biztosított a foglalkoztatásra.
Az önkormányzat szeptemberben újabb pályázatot nyújt be, hogy a másik három közunkásnak is tovább tudjanak megélhetést biztosítani. Az ő feladatuk a település közterületeinek, utcáinak, tereinek, parkjainak gondozása, a vízelvezető árkok kitisztítása.
A tennivalóknak pedig nincs vége. A távlati tervek között szerepel Palatinca ivóvízellátásának megoldása, amely az ott élők részéről régi és jogos igény. Sajnos jelenleg egyetlen olyan pályázat sincs, amelynek segítségével elvégezhetnék ezt a feladatot. Tervben van még az önkormányzati tulajdonú épületek felújítása, és természetesen a falu további szépítése, építése is.
Mőcsény a nehéz gazdasági helyzet ellenére bizakodik, és okkal, mert eddig is fenn tudtak maradni, sőt, egyre stabilabb a lélekszám, nem jellemző az elvándorlás. A falu élni akar, mert nem csak az idősek, de egyre több fiatal van, aki úgy dönt, hogy falun akar élni.
Keresi az önkormányzat a megfelelő pályázatokat
Újabb pályázatot készített a mőcsényi önkormányzat partfal építésének támogatása céljából. Mint azt Krachun Elemér polgármester elmondta, a pályázat révén 12 millió forintot támogatást remélnek. A vis maior keretből 9 millió forinthoz jutott a falu, ebből két további partfalszakasz építését kezdik a közeljövőben. Az idén fejezték be a faluközpont felújítását, amelyre mintegy 32 millió forintot költöttek, ebből 27,8 millióhoz pályázat útján jutott a falu.
A településnek 90 millió forint körül mozog az éves költségvetése, ebből oldja meg feladatait az önkormányzat. Folyamatosan keresik azokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket Mőcsény igénybe tudna venni.
Venter Marianna -->