2011.09.11. 18:26
Meghajlott a testület a lakók akarata előtt
Meghajlott a sióagárdi képviselő-testület az érintett lakosság akarata előtt a falu rendezési tervének Jókai utcát érintő módosítása kapcsán – tudtuk meg Háry János polgármestertől.
A testület korábban két ponton szándékozott módosítani a rendezési tervet. Az egyik változtatás egy leányvári utat érint, ami nem pontosan ott húzódik, ahol azt a térkép jelöli. A másik módosítással az önkormányzat elővásárlási jogot szeretett volna bejegyeztetni a Jókai utca egyik oldalán levő ingatlanokra, településrendezési célok érdekében.
A véleményezési eljárás során az önkormányzathoz több Jókai utcai ingatlantulajdonos által aláírt beadvány érkezett, amelyben nem értettek egyet az elővásárlási jog bejegyzésével. Az ezt követő egyeztető tárgyaláson is így nyilatkoztak.
A témát a múlt héten tárgyalta a testület. A Jókai utca esetében úgy döntöttek, hogy az önkormányzat eláll a rendezési terv módosításától. A leányvári változtatással a véleményezési eljárás során egy ember nem értett egyet, az egyeztető tárgyaláson több ingatlan tulajdonos, illetve a hatóságok viszont igen. Ebben a kérdésben az eredetileg tervezett módosítást fogadták el, azaz a térképet igazítják az út nyomvonalához, nem pedig fordítva.
<extray
S. K. -->