2012.05.28. 13:38
A májusi eső aranyat ér - de ez nem hiányzott a falunak
A mondás szerint a májusi eső aranyat ér, de a múlt hét végi zivatarok után Peszt Attila ennek az ellenkezőjét is joggal állíthatná.
Udvari polgármestere ugyanis azt volt kénytelen nyugtázni, hogy a szerdai és csütörtöki csapadék nagyjából kétmillió forintos kárt tett az önkormányzati parcellákon, visszavetve az amúgy sikeres földprogramot.
– Közel egy hektárnyi paprika ültetvényünket mosta el az eső – közölte meglehetős lehangoltsággal a polgármester. – Csütörtökön még örültünk annak, hogy éppen végeztünk a palántázással, amikor ránkszakadt az ég.
Egy hektárra úgy ötvenezer tápkockás paprikát helyzetünk ki, egy ilyen palántának ötven forint az önköltségi ára. Ám a vihar többszörös kárt okozott, hiszen a leendő termésünkről is lemondhatunk.
Peszt Attila hozzátette, hogy ezzel együtt sem adják fel, az eddigi jó eredmények köteleznek és valamivel – bár még nem eldöntött, hogy mivel – ismét bevetik a földet.