2012.07.01. 16:29
Fontos a szakmaszeretet
Az egészségügyi dolgozók részvételével tartott hagyományos Semmelweis-napi városi ünnepségen köszöntötte Hajdú János polgármester azokat, akik áldozatos munkát végeznek a paksiak és környékbeliek gyógyítása és egészségének megőrzése érdekében.
Az országos helyzetet elemezve azt mondta, hogy a reformok nem öncélúak, szükség van rájuk, hiszen nem lehet „csökkenő forrásokból a megállíthatatlanul növekvő igényeket” kielégíteni. Ezek után adta át a Berecz Katalin fogorvosnak a Pongrácz Sándor-díjat.
Dr. Berecz Katalin 1965-ben végzett a fogorvosi karon, férjével, a szintén Pongrácz-díjas dr. Hellebrand Bélával együtt. Pályájukat Szekszárdon kezdték, majd Pakson álltak munkába két újonnan induló körzet fogorvosaként.
Berecz doktornő csoportvezető főorvosként – jelenleg területvezető szakfőorvosként – végzi a kistérségben a szakmai irányítást. Emellett éveken át a városi rendelőintézet igazgató-helyetteseként látott el vezetői feladatokat.
– Minden megoldott feladat sikerélmény – válaszolta arra, hogy mit jelent számára az elismerés. Úgy véli, feladat az is, hogy a folyton változó ismeretanyag tükrében megfeleljen a napi szakmai kihívásnak. S, hogy mit tanácsolna egy mai pályakezdőnek? – kitartást, jó felkészültséget, a szakma szeretetét.