Szorgalommal fűszerezi napjait

– Az élet mindenkinek tartogat örömöt, kedves pillanatokat, de csak akkor élhetjük át ezeket igazán, ha nyitott szemmel járunk és tiszta szívvel fogadjuk ezt az ajándékot – vélekedett Koller Mártonné. Vera néni lelkesedése, példás szerepvállalása sokak számára vált ismertté az elmúlt évtizedekben Bonyhádon. Mint fogalmazott, ő mindig is egyszerű kereskedő marad, de a legtöbben nem csak erről az oldaláról ismerik.

Aki kóstolta már kiváló főztjét, olyan szakácsként raktározhatta el emlékezetében, akihez mindig szívesen betér egy tál finom ételre. Mások a szemet gyönyörködtető festményei láttán nyilatkoztak elismerően róla. Az irodalom iránt érdeklődők pedig a könyvei elolvasását követően zárhatták szívükbe a hetvenedik életévén felül is aktívan tevékenykedő hölgyet.

– Olyan az életem, mint egy ízletes étel, több összetevőből áll, mégis így alkot egy egészet. Boldog vagyok, hogy nyugdíjasként megtalálhattam ezt a harmóniát, amelyben a családomnak és ennek a helynek is nagy szerepe van – pillantott körbe a Koller Panzió éttermében Vera néni. Mint mesélte, akadályokkal teli, rögös út vezetett odáig, hogy férjével az 1990-es években megnyithatták az üzletet. Jóllehet szakmai tapasztalatokból akkoriban már nem voltak híján, hiszen számos étteremben dolgoztak a rendszerváltás előtt.

A panzió fellendítésében veje, Nász Imre is nagy segítséget nyújtott számukra és teszi ezt a mai napig. Vera néni azt mondta, egy üzlet sikeres működtetéséhez önmagában nem elég az alapvető feladatok ellátása, valami pluszra is szükség van. Hogy pontosan mire, azt az adott közeg, az ott élők igényei határozzák meg. Szerencsés esetben a vezető minél előbb feltérképezi ezeket.

– Nem nagy ördöngösség: meg kell érinteni az emberek lelkét. Egy apró figyelmesség, vagy éppen egy nem szokványos kezdeményezés is lehet hatásos. Utóbbit példázza, amikor Kakasdon vacsorával egybekötött divatbemutatókat szerveztünk, először elcsodálkoztak rajta a helyiek, de megszerették és közkedvelt programmá vált – emlékezett vissza az 1980-as években zajlott eseményre Koller Mártonné. Elmondása szerint azon emberek közé tartozik, akik folyamatosan keresik az új kihívásokat, és addig nem pihennek, amíg az éppen kitűzött célt el nem érik.

Így volt ő a festészettel, amellyel 63 évesen kötött őszinte barátságot. Mára több mint 1200 kép került ki a kezei közül, de azt mondta, még nagyon sok olyan gondolat, érzés lakozik benne, amelyet szívesen vászonra vinne. – Először 2003 januárjában vettem ecsetet a kezembe és abban az év májusában már kiállításom nyílt a helyi könyvtárban. Kovács Ferenc művésztanár biztatására folytattam ezt a gyönyörű hobbit, amely az életem részévé vált – emelte ki Vera néni.

Azt is megosztotta velünk, hogy 2005-ben egy nagy törés volt az életében, elveszítette a férjét, a felgyülemlett feszültségtől több hónapig képtelen volt alkotni. De folyamatosan kereste a lehetőségét annak, hogyan tudja kiadni magából azokat a gondolatokat, amelyeket korábban a festményein keresztül közvetített.

Az írás mellett döntött. – Nem azért ragadtam tollat, hogy a történeteimből könyvet készítsek, hanem, hogy a családomnak legyen egy olyan adattára, amelyből tájékozódhat székely gyökereinkről, kultúránkról. A kézirat Rudolf László helytörténész, családfa-kutatóhoz is eljutott, aki arra ösztönzött, hogy mégiscsak jelentessük meg a kiadványt – idézte fel Vera néni. Azon az állásponton van, hogy az idősebb generációnak felelőssége és szép feladata átadni a fiataloknak azokat a tapasztalatokat, amelyeket időközben megszereztek. – Óriási probléma – folytatta –, hogy a családok manapság nem beszélgetnek eleget. – Emlékszem, édesanyám minden alkalomnál ezt mondta a vasárnapi ebédet követően: ne menjetek el az asztaltól, egy cseppet szépüljünk! Ez azt jelentette, hogy beszélgessünk. Csak később döbbentem rá, hogy arra utalt, a beszélgetéssel az ember lelke megnyugszik, szépül.

Névjegy

Koller Mártonné Molnár Veronika 1940. január 1-jén született Déván. A Bonyhádi Általános Iskola elvégzése után a gyöngyösi Kereskedelmi Iskolában szerzett szakképesítést. A Bonyhádi Földműves Szövetkezet 10. számú boltjában kezdett dolgozni, majd kakasdi Presszó és Falatozóban, a kölesdi ÁFÉSZ-nél, a Zöldfa Vendéglőben, az Etelka Vendéglőben, a Kőrisfa Vendéglőben, a Szőlőhegy Vendéglőben, nyugállományba vonulásáig pedig a Koller Panzióban vállalt munkát. Egy lánya született: Mónika. Veje, Nász Imre sokat segít a családi panzió működtetésében, szívügyének tekinti az apósáék által megteremtett értékek ápolását, továbbadását. Veronika néni boldog, kiegyensúlyozott nagymamának vallja magát, a mai napig előszeretettel kedveskedik finom ételekkel négy fiú unokájának: Róbertnek, Krisztiánnak, Imrének és Valentinnak, illetve három dédunokájának: Rolandnak, Laurának és Marcellnek. Szabadidejében a harmadik könyvén dolgozik. A Bárka Művészeti Szalon tagjaként a festést is folytatja.