2013.02.04. 09:02
Nehezen jönnek ki az állami apanázsból
Összesen tizenhat köztisztviselőt foglalkoztatnak a kölesdi központú közös hivatalban. Az állami apanázsból a bérekre és a járulékokra mintegy negyvenhétmillió forint jut, a fennmaradó bő tizenkétmillió viszont nem fedezi az összes dologi költséget.
Nem egészen hatvanmillió forint állami támogatás áll rendelkezésre az öt település – Harc, Kistormás, Kölesd, Medina és Sióagárd – által alkotott Kölesdi Közös Önkormányzati Hivatal működtetésére. Az érintett képviselő-testületek a múlt héten Medinán rendezett együttes ülésen fogadták el az intézmény költségvetését – tudtuk meg dr. Baranyai Eszter jegyzőtől.
Az állam, az ún. elismert köztisztviselői létszám alapján erre az évre 59,448 millió forintot biztosít az intézmény működésére. A kölesdi közös hivatal esetében ez a létszám eredetileg tizenhét lett volna, de az országgyűlés tavaly év végi döntése nyomán jelentősen, 13-ra csökkent.
Ugyanakkor, mivel maradt a kirendeltségi feladatellátás, az ügyfelek megfelelő kiszolgálása érdekében muszáj legalább 16 főt foglalkoztatnia a közös hivatalnak. (A jegyzőn kívül Kölesd-Kistormáson öt, Harcon három, Medinán kettő, Sióagárdon pedig négy köztisztviselőt alkalmaznak. Tervezik egy irodavezető foglalkoztatását is, ez az állás azonban még pályáztatás alatt van.)
Az állami apanázsból a bérekre és a járulékokra mintegy negyvenhétmillió forint jut, a fennmaradó bő tizenkétmillió viszont nem fedezi az összes dologi költséget (pl. fűtés, villanyáram), ezekhez a tételekhez a településeknek is hozzá kell járulniuk. Az önkormányzatok igyekeztek minél igazságosabb megoldást találni a költségmegosztásra.
E szerint az állami támogatásból a béreken felül rendelkezésre álló, a dologi költségekre jutó pénzt lakosságszám arányosan osztják el a települések között. Az ezen felül helyben felmerülő költségeket pedig minden önkormányzat saját maga biztosítja majd.