2014.03.25. 17:24
Higgadtan, hitelesen tájékoztatnak
Szervezeti és működési szabályzatot hozott létre ellenőrző bizottsága számára a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT).
Keddi, tengelici ülésükön fektették le a működés szabályait. Máté Dénes, a bizottság elnöke azt mondta, a gyakorlatban már alkalmazottakat foglalták írásba: azt, hogy mit, milyen feltételek mellett vizsgálhatnak, ezt hogyan kell dokumentálniuk, és a megszerzett információt miként kell továbbítani, terjeszteni a környező településeken.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Tengelicen tárgyaltak a nukleáris létesítmények kommunikációjáról (Fotó: a szerző felvétele)
[/caption]A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, dr. Kereki Ferenc aláhúzta, hogy nem változtak az elvárások, csupán pontosabban rögzítették az alapelveket. Hozzátette, annak ellenére, hogy maguk is végeznek tájékoztató tevékenységet, a társulásokra, köztük a TEIT-re szükség van, hiszen sokkal hatékonyabban tudják elérni a környező lakosságot, sőt, kapnak visszacsatolást is.
Gáncs István, a házigazda Tengelic polgármestere, a TEIT alelnöke azt is hozzáfűzte, hogy természetesen az atomerőművel is hasonló elvek mentén dolgoznak tovább. Kijelentette, hogy a társulás nem kíván részt venni a politikai csatározásban, továbbra is a higgadt, hiteles tájékoztatás híve.