2014.03.30. 17:15
Partnert látnak egymásban a borászok
Tucatnyi kiváló bor, hatfogásos menü, kellemes zene, jó hangulat – ez született két borvidék, azon belül két borász közös gondolkodásából.
A házigazda, paksi Fabro Pince és a szekszárdi Bodri Pincészet programjáról van szó, amit – ahogy meghívójukban hirdették – a barátság és az együttműködés jegyében szerveztek. A vacsorát Makk Norbert, a Bodri borászat mesterszakácsa és a házigazdák tehetséges fiatal séfje, Ladányi István készítette, amihez felváltva kínálták a két borászat, két borvidék büszkeségeit, köztük a Bodri Rozit, a Faluhely névre keresztelt olaszrizling szelekciót ugyanúgy, mint Kovács Sándorék Fabro Sár-Don-é-ját, Atomját és a hölgyek körében nagy kedvenc Érintést.
Kovács Sándor kiemelte, hogy a két szomszédos borvidék valamikor még egy volt, a kényszerű szétválás hátrányt okozott a paksi borászoknak. – Ezen felülemelkedve úgy döntöttünk, hogy együttműködünk. Példát szeretnének mutatni azzal, hogy nem konkurenciát, hanem partnert látunk egymásban – tette hozzá.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Jó a visszhangja az összefogásnak (a szerző felvétele)
[/caption]
Dr. Bodri István kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy jó bort csak kiváló szőlőből lehet készíteni. Fontos, hogy megtalálják a helynek megfelelő fajtát. Úgy véli, Pakson is készülnek jó borok, elsősorban fehérek, rozék és a „paksi sillerrel csodát lehet művelni”. A Fabro Pincészetről elismerően szólt, szerinte olyan a hely szelleme, ami alkalmassá teszi a borgasztronómiai programokra, vendéglátásra. Ezt bizonyára a vendégek is érzik, hiszen ezúttal is teltház volt. n Vida T.
Jó a visszhangja az összefogásnak (a szerző felvétele)