2014.03.24. 16:24
Új a tető, elhárult az életveszély - fotók!
A Vidékfejlesztési Minisztérium komoly perspektívát lát a szekszárdi Csapó Dániel Középiskolában, ezért is jött a gyors segítség, mondta Horváth István, a város polgármestere, országgyűlési képviselő hétfőn, az iskola tanügyi épületének ünnepélyes átadásakor.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Horváth István, Dömötör Csaba és Simon Attila István vágta át a szalagot (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]
A polgármester szerint a támogatás azt bizonyítja, a tárca saját intézménye iránt felelősséget érez. És ez jól is van így, hiszen a diákok nagy lehetőség előtt állnak azzal, hogy helyi termékeket előállítva, a helyi piacra termelve itthon boldogulhatnak. Horváth István arra is bíztatta a minisztérium megjelent képviselőit, hogy további fejlesztési támogatással segítsék a mezőgazdasági képzés ügyét.
Dr. Simon Attila István, a tárca helyettes államtitkára szerint jól választottak a szekszárdi középiskola diákjai, hiszen tapasztalatai szerint ma egy jó szakma többet ér, mint diplomák egész sora. A felújítással kapcsolatban elmondta, tavaly havária helyzet volt kialakulóban, az életveszélyt azonban sikerült elkerülni. Dömötör Csaba főigazgató köszönetét fejezte ki a minisztériumnak, a kivitelezésben résztvevőknek és a város építési hatóságának gyorsaságukért, segítőkészségükért.