2014.03.25. 14:38
Vetőmagokat csereberéltek a börzén
Magbörzét tartott a napokban Szekszárdon, a Waldorf iskolában a Négy Évszak Waldorf-Pedagógiai Alapítvány és az Ifjúsági Unió hobbikertészeknek, biogazdálkodóknak és mindenkinek, akit érdekel a sokféleség, az ökologikus gazdálkodás.
Somogyvári Orsolya szervező elmondta, többnyire kicsi, minta mennyiségeket csereberéltek az érdeklődők. A rendezvénynek az is célja volt, hogy a résztvevők a tapasztalataikat is megosszák egymással többek között arról, miként lehet felszaporítani az évek során a magokat, hogy aztán a következő börzére még több legyen belőlük.
Emellett azt is fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet az önellátás biztonságára. Somogyvári Orsolya tájékoztatása szerint arra buzdítottak mindenkit, hogy a saját kiskertjében saját szaporítóanyaggal, régi tájfajtákkal és ökológiai szemlélettel dolgozzanak.