2014.11.13. 16:24
Felidézték a hadszíntéren történteket
Tálosi Zoltán, a szekszárdi Bakamúzeum alapítója tartott bemutatóval egybekötött előadást csütörtökön délután a szekszárdi Gyermekkönyvtárban.
Fotó:
A program első részében az alapító a múzeumot mutatta be, többek között a magával hozott egyenruha és egyéb tárgyak – sisak, bajonett – segítségével. A Bakamúzeum magángyűjtemény, amely 2009. áprilisában nyílt meg a Vármegyeháza egyik pincébe vezető oldalbejáratán. Szakmai segítséget a Honvéd Hagyományőrző Egyesület megyei szervezete nyújtott a múzeum létrehozásában, és azóta is az állandó kiállítás ügye mellett áll.
Fennállása óta a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik, eddigi látogatóinak száma pedig több ezerre tehető. A gyermekkönyvtári program második részében Tálosi Zoltán az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából az eseményeket felidézve a Pécsi 19. Honvéd Gyalogezredről beszélt, amely 1916. és 1917. nyara között Románia területén több mint egy évig tartotta a Capuli hegyet.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] A hallgatóság egyik tagja felpróbálta az egykori bakaruhát (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]A hadszínteret és az ott történt eseményeket a helyszínre tett kirándulásról szóló élménybeszámolóval és az ott készült fotókkal mutatta be a közönségnek a rendezvény vendége.