2014.11.09. 12:03
Öt drogprevenciós tiszt segít a szülőknek
Tolna megyében öt drogprevenciós tiszt kezdi el munkáját abban a 2014 szeptemberében indított országos programban, amelynek célja a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítására.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap sajtótájékoztatón ismertette az új programot, amelyben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a drogfogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.
Valamennyi rendőrkapitányságon elérhetők a program helyi közvetítői.
A szekszárdi kapitányságon dr. Buda Bernadett, Bonyhádon László Erika Piroska, Dombóváron Kitanics Zsuzsanna, Pakson Heisler Judit, Tamásiban dr. Pásztorné Tamás Erzsébet látja el a feladatot. Elérhetőségükről a rendőrségnél és az iskolákban lehet tájékozódni.
Az összekötők elektronikus üzenetben, telefonos ügyelet és fogadóórák útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket. A szakemberek szülői értekezleteken, előadásokon és fórumokon is várják a hozzájuk fordulókat. A rendőrség új szolgáltatása minden általános- és középiskolás gyermek családja számára elérhető.
TEOL/V.T. -->