2014.12.12. 18:47
Jól debütált a bonyhádi gimnázium versenye
Müller Ferenc tiszteletére rendezett kémiai emlékversenyt a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium.
A jó hangulatú tudáspróbához három megyéből – Baranya, Somogy, Tolna – 18 iskola 33 csapata csatlakozott. Két részből állt a megmérettetés: egyrészt a kémiai elemekből tesztet töltött ki a résztvevő 90 diák, utána pedig kvíz kérdések vártak a döntőbe jutott legjobb nyolc együttesre.
A nap során nyújtott teljesítményük alapján a Bonyhádi Általános Iskola Bezerédj Amália Tagintézménye, Kakasd duója bizonyult a legjobbnak. Vagyis Kozma Csaba és Szabó Márton Zoltán, akiket Gébert Judit készített fel a versenyre. Őket a dombóvári József Attila Általános Iskola hármasa követte a dobogón: Király Tamara, Nemes Balázs Boldizsár, Wéber Márton.
[caption id="" align="alignleft" width="430"] Fontos volt a csapategység a feladatok megoldásánál (Fotó: Mártonfai D.)
[/caption]
A növendékeket Esküdt Tímea látta el információkkal. Bodri Dániel, Fejes Dávid és Suta Anna végzett a bronzérmet jelentő helyen, azaz a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola ifjú reménységei, akiknek Csapó Mária és Móró Józsefné volt a felkészítő-tanára. A dobogós csapatok nem mindennapi ajándékkal gazdagodtak: tanulmányi kiránduláson vehetnek részt a bécsi Természettudományos Múzeumban, illetve ellátogathatnak Poysdorfba, Müller Ferenc szülővárosába.
– Nagy öröm számunkra, hogy elfogadták a meghívásunkat az intézmények, első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre az emlékversenyt – nyilatkozta lapunknak Nagy István. A házigazda intézmény biológia-kémia-fizika munkaközösség-vezetőjétől, a tudáspróba szervezőjétől megtudtuk: Müller Ferenc osztrák származású kémikus, mineralógus volt, aki felfedezte a turmalin nevű féldrágakövet. Továbbá 1783-ban észrevette, hogy egyes erdélyi arany- és ezüstércek azért kohósíthatók nehezen, mert egy új, addig ismeretlen elem van bennük. Az elemet ekkor metallum problematicum-nak, vagyis rejtélyes ércnek nevezte el. Majd kiderült, hogy ez az új, addig még ismeretlen elem a tellúr volt.
TEOL/V.B. Fontos volt a csapategység a feladatok megoldásánál (Fotó: Mártonfai D.) -->