2016.06.09. 16:05
Zenéltek, táncoltak, alkottak a művészeti napon
A Cikádor Általános Iskola és Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolája idén a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartotta művészeti napját.
Francsics Ildikó, a tagintézmény vezetője elmondta, minden évben szerveznek egy olyan napot, amikor bemutathatják a tudásukat a művészeti iskola tanulói tanáraiknak, egymásnak, szüleiknek, hozzátartozóiknak, barátaiknak kicsit kötetlenebb formában. Minden művészeti ág – képzőművészet, zene, tánc – képviseltette magát az eseményen.
Az iskola teljes tanulói létszáma százhárom, de nem mindenki vállalt szerepet a művészeti napon. Francsics Ildikó elmondta, már a délelőtti iskolai órák szüneteit is megpróbálták kicsit feldobni, így élő zenei előadást rögtönöztek a diákok.
A művelődési házban a program délután kezdődött, ott olyan produkciókat mutattak be az érdeklődőknek, melyekben egyszerre jelenítették meg a képzőművészeti háttért, a zenét és a táncot is.
Az intézményvezető elmondta, a művészeti nap nem titkolt célja az, hogy minél több diáknak csináljanak kedvet valamelyik művészeti ághoz a jövő évi beiratkozás előtt, és egyben így népszerűsítik a tagintézmény oktatását is.