2016.11.02. 08:30
Idén negyvennégy kisgyermeknek ültettek fát Bonyhádon
Hét újabb – törökmogyoró – fával gyarapodott Bonyhádon a Bezerédj utca fasora és egyben a város hét igen ifjú lakója a „Minden született gyermeknek ültessünk egy fát” mozgalom keretében.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Törökmogyoró fát kaptak a kicsik (A szerző felvétele)
[/caption]
Filóné Ferencz Ibolya a témában tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, a kezdeményezés célja a felnövő generáció nemzettudatának, lokálpatriotizmusának kialakítása és ápolása, ezáltal a szülőhelyhez való kötődésnek, szeretetének megerősítése, az erdő, a fa és a természeti környezet védelmének tudatosítása. Azt is elmondta, hogy idén összesen 44 család csatlakozott az akcióhoz, az ifjak egy-egy törökmogyoró, juhar vagy kőris facsemetével gazdagodtak a program 12 helyszínén.
A mozgalom keretében a 2015. szeptember 1-je és 2016. augusztus 15-e között született kicsik részére a családok közterületen egy-egy fát ültetnek el, aminek gondját viselik gyermekük felcseperedéséig – tudatta Vizin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatársa. A város egy-egy facsemetét, továbbá a gyermek nevével, születési dátumával, illetve a program elnevezésével feliratozott szalagot adott át a családoknak.