2010.07.17. 12:43
Profi alkotók is csatlakoznak az amatőrökhöz
Hétfőn kezdődik és két hétig tart idén is a képzőművészeti alkotótábor Pálfán.
Az önkormányzat hosszú éveken át lehetőséget adott amatőr művészeknek a találkozásra, tanulásra. Az alapelv nem változott, de már elsősorban nem amatőr alkotókat várnak, felvették a kapcsolatot a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával, és onnan látnak vendégül hallgatókat mestereik kíséretében. Igaz, továbbra is lehetőség van arra, hogy a tábor korábbi résztvevői, a pálfai, vagy Pálfához kötődő amatőr alkotók is bekapcsolódjanak a munkába.
A falu nemcsak azért áldoz erre a programra, mert évről-évre újabb alkotásokkal gazdagodik, hanem azért is, mert a művészek és művészpalánták messzire viszik a falu hírét. Nemcsak szavakkal, munkáikkal is elmesélik, hol jártak és alkottak. A képzőművészeti alkotótábor zárásaként helyben rendeznek kiállítást, majd az itt készült műveket másutt is bemutatják.
Bérdi Imre polgármester elmondta, hogy egyszerre harminc ember dolgozik majd a táborban, bár nem mindig ugyanazok. A tábor szakmai irányítója Somodi Péter, a vizuális kar vezetője lesz.