2010.12.19. 15:25
Kitüntették az aranykezű asszonyt
Bogyiszló Községért kitüntetést kapott Józsa Bálintné Tamás Julianna, az „aranykezű" asszony.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából a Bogyiszló Községért kitüntetést adományozta a bogyiszlói képviselő-testület Józsa Bálintné Tamás Juliannának, az „aranykezű asszonynak”, a község hagyományainak ápolásáért, a népi kultúra megőrzésért, terjesztéséért.
Julis néni szövő, hímző, népviselet-varró, babaöltöztető. Egyszerű parasztcsaládból származik, már kisgyermekként varrt babaruhákat. Később a bogyiszlói viselet specialistája lett, ő készítette a tánccsoport ruháit is. 1985-ben népi iparművész lett, 1988-ban kapta meg a népművészet mestere címet.
A kitüntetés átadó ünnepi testületi ülésen a Bogyiszlói Zenekar zenélt, Szűcs Laura és Erős Dávid szavalt. Dr. Benkő Éva, a Magyar Népművelési Intézet nyugalmazott igazgatója többek között azt mondta Julis néniről: az ilyen asszonyoknak köszönhető, hogy az elmúlt ötven évben már-már elveszni látszó népművészeti értékek, a tárgyi kultúra fennmaradt.
Boda Zoltán iskolaigazgató saját készítésű filmjét vetítette le az ünnepelt életéről. Tóth István polgármester azt emelte ki, hogy míg az utóbbi évtizedekben a családi közösségek közül sok felbomlott, addig Julis néni varrt, éltette a hagyományt, tervezett és a mai napig is tervez. n K. S.