2010.12.05. 19:44
Tánccal varázsolták el a nagyérdeműt - fotók
Két estén át, pénteken és szombaton is megtöltötték a Babits művelődési ház színháztermét a Bartina Néptánc Egyesület táncosainak rajongói, hozzátartozói, barátai és a néptánc szerelmesei.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] A szeptembertől új felállásban működő utánpótlás csoport Foltin Jolán Tetszikezés című széki ihletésű munkájával lépett színpadra Fotó: G. K.
[/caption]
A hagyományos évadzáró nagyműsorban az idén is színpadra lépett mind a hét korcsoport valamennyi táncosa. A műsor része volt a szekszárdi Karácsonyváró rendezvénysorozatának.
Minden csoport azt a produkciót mutatta be, amelyet idén tanultak meg. – Ez nem jelent feltétlenül új koreográfiát hiszen nincs értelme esetleg középszerű új műveket készíteni, ha értékes régiekkel rendelkezünk – mondta hírportálunknak Matókné Kapási Julianna művészeti vezető. A legértékesebb művek korcsoportról korcsoportra öröklődnek.
Voltak szívszorító pillanatok is. Idén öt táncostól, felsőfokú tanulmányaik miatt, elbúcsúztak. A művészeti vezető elárulta, az ő lelkük már mindig bartinás marad. Ugyanakkor köszöntötték Szabó Lászlóné Márton Judit táncpedagógust, aki 30 éve bartinás, valamint a húsz éve az együttesben táncoló Zatykó Tündét és Nagy Tamást.