2011.05.19. 09:12
Démoni ragály és tárlatvezetés a világnapon
A Démoni ragály című vendégtárlat várta a látogatókat a Múzeumi Világnapon a Wosinsky Mór Múzeumban.
Az először 1977-ben megrendezett Múzeumi Világnapot május 18-án ünneplik meg mindenütt, ahol csak létezik ez a közgyűjteményi intézmény. Így történt ez szerdán Szekszárdon is.
A Wosinsky Mór Múzeum a démoni ragályról szóló vándorkiállításra invitálta az érdeklődőket, akiknek ez alkalommal tárlatvezetést is biztosított.
Ez a járvány, azaz a pestis a XIV. században Európa lakosságának mintegy harmadát pusztította el: ez azt jelenti, hogy több mint húszmillió ember halt meg a végzetes betegségben, mely igen mély nyomot hagyott a történelemben is.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vendégtárlata mellett az Örökségünk című, a megye évszázadain végigkalauzoló kiállításra is kérhettek vezetőt az érdeklődők.
A Völgységi Múzeum is csatlakozott a világnaphoz. Színes programokkal várták az érdeklődőket, amelyek közül kiemelkedett – újdonságát tekintve – az V. Völgységi Konferencia előadásait csokorba szedő kötet bemutatója. Ugyanis a könyv, amelyet előszeretettel forgattak a rendezvényen megjelentek tegnap került ki a nyomdából.
Dr. Szőts Zoltán igazgató örömmel ecsetelte, hogy a kötet szerzőinek jelentős része megjelent a bemutatón. Baranyai Andrásné az épített, dr. Kriston Vízi József a szellemi, míg a bonyhádi múzeum igazgatója a történelmi szekciót vezette az író-olvasó találkozón. A program kötetlen beszélgetéssel zárult.