2012.05.13. 19:59
Kórushangverseny: minősített esetek
A múlt hét második felében zenei nagyüzem volt Tolnán, három napra három esemény jutott.
Csütörtökön a megyei fuvolástalálkozót rendezte meg a Fusz János Zeneiskola, pénteken este Sümegi Eszter operaénekes adott koncertet a katolikus templomban, szombaton pedig kórusminősítő hangversenyt rendezett a Tolna megyei ÁMK és a KÓTA a Sztárai Mihály Gimnázium aulájában.
Ez utóbbi, Appelshoffer Ágnes tolnai alpolgármester által megnyitott rendezvényen négy Tolna megyei együttes kért minősítést a neves, Liszt-díjas karnagyok – Kertész Attila, dr. Lakner Tamás, Tóth Ferenc – alkotta zsűritől.
A három vegyeskar, a tolnai Ad libitum Kamarakórus (karnagy: Hepp Attila), a dunaföldvári Cantemus Vegyeskar (karnagy: Gelencsér Irén) és a szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus (karnagy: Simon Péter) hagyományos-minősítésért, míg a Mözsi Bartók Béla Női Kar (karnagy: Schmidt Zoltánné) kategória-minősítésért énekelt.
A bő két órás programot követően a zsűri meghozta döntéseit. A Liszt kórus ezüst, az először minősülő Ad libitum arany, a korábban ezüst minősítést szerzett Cantemus arany dicsérettel minősítést, míg az eddig arannyal rendelkező Bartók kar gálakórus minősítést érdemelt ki.