mezőgazdaság

2021.10.05. 12:09

Green Deal: Brüsszel feladná Európa önellátását

Szinte az összes élelmiszer-alapanyagból behozatalra szorulna az Európai Unió, ha 2030-ra megvalósulnának az Európai Bizottság mezőgazdaságban tervezett korlátozásai. A Green Deal visszavetné a jólétet is, minden európai állampolgárnak évi 157 euróról (mintegy 55 ezer forintról) kellene lemondania, miközben akár ötven százalékkal is nőne sok alapvető élelmiszer ára.

Veszélybe sodorja az Európai Unió élelmiszer önellátását a Green Deal, míg a kisgazdaságokat tönkreteszi. Ráadásul feleslegesen, mert az agrárium globális kibocsátása nem csökken, noha ez lenne a stratégiák célja – írja a Magyar Nemzet a kieli egyetem friss hatásvizsgálatára hivatkozva.

A nagy múltú intézmény a német gabonaszövetség felkérésére készítette vizsgálatát az európai zöldmegállapodás mezőgazdaságot érintő Farm to fork és biodiverzitás stratégiájáról. Brüsszel ezekben 2030-ig előírja

  • a műtrágya-felhasználás húszszázalékos csökkentését,
  • a növényvédő szerek használatának a felére csökkentését,
  • a nitrogénmérleg ötvenszázalékos mérséklését, az
  • ökológiai művelés arányának 25 százalékra növelése a jelenlegi 8-9 százalékról,
  • valamint a jelenlegi termőterületek tíz százalékának kivonását a művelés alól.
  • A szigorú elvárások célja a biológiai sokféleség helyreállítása és a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátásának a csökkentése lenne a 2030-ig megfogalmazott klímacélok elérése érdekében.

    Brüsszel stratégiái nem járulnak hozzá a klímacélokhoz, miközben csökkentik az európai lakosság jólétét.

    A mezőgazdasági termelés jelentős, több mint húszszázalékos visszaesése és a költségek növekedése miatt az Európai Unió behozatalra kényszerülne a legfontosabb élelmiszer-alapanyagokból, vagyis feladná nettó exportőr szerepét. Ezzel kiszolgáltatottá válna a harmadik országoknak, míg a lakosságnak jelentős többletköltséget jelentenének a jelentősen megemelkedő élelmiszerárak

    – állapította meg a tanulmány alapján a német gabonatermesztőket tömörítő ágazati szövetség. Ezért a német gazdák arra szólítják fel a döntéshozókat, hogy gondolják újra a 2030-ig szóló stratégiákat.

    A kieli egyetem hatásvizsgálata szerint a jólét csökkenése a jelenlegi éves jövedelmi szinthez képest átlagosan fejenként 157 eurós, vagyis több mint 54 ezer forintos visszaesést jelent. Ezen felül

    a jelentősen megdráguló élelmiszerek növelnék a lakosság terheit: a marhahús 58 százalékkal, a sertéshús 48 százalékkal, míg a tej 36 százalékkal drágulna 2030-ra.

    A zöldség és a gyümölcs ára 15 százalékkal emelkedne, míg a gabonafélék és olajos magvak 13-15 százalékkal drágulnának.

    Ezzel szemben az unión kívüli országokban az áremelkedés a húsféléknél mindössze 7-10, a zöldségek és gyümölcsöknél 3-4 százalék körül alakulna. Az árváltozásról a német gazdaszövetség megjegyezte: a fogyasztói igények érdemben nem változnak a drasztikus áremelkedés hatására, legfeljebb a bizonytalan, de olcsóbb külföldi importot választják.

    Kimondottan visszásnak tartja a német gabonaszövetség, hogy a stratégiák az egészséges táplálkozás érdekében javaslatokat tesznek, miközben a zöldségek és gyümölcsök jelentősen drágulnának.

    A legnagyobb pofont a nitrogénmérleg csökkentése okozná: a gabonafélék, az olajos növények és a marhahústermelés több mint húsz százalékkal esne vissza az EU-ban. A növénytermesztésben és a kertészetben ötvenszázalékos önköltség-növekedéshez vezetne a növényvédők kötelező csökkentése.

    Ennek oka, hogy az alternatíva, vagyis a mechanikus gyomirtás és más elérhető talajművelési módszerek

    élőmunkaigénye jelentős lenne, ráadásul szabad munkaerő sem áll rendelkezésre.

    A biológiai sokféleség érdekében 11 millió hektárt kellene kivonni a művelés alól, ami nagyobb, mint Magyarország teljes területe.

    Az intézkedések nyertesei a versenyképes nagyüzemek lennének, mivel a szigor jelentős önköltséggel, de hozzáadottérték-növekedéssel is jár, de a kistermelők többsége hamar csődbe menne.

    Az államoknak is a zsebükbe kellene nyúlniuk a hatások mérséklésére, mintegy 42 milliárd euróval, az európai lakosságnak pedig hetvenmilliárd euróval kell számolnia.

    A súlyos kiadások ráadásul feleslegesek, mivel az EU-n kívüli országok növelnék termelésüket az európai fogyasztói igények érdekében. Ezzel az üvegházhatású gázkibocsátás 54 millió tonnával nőne, vagyis az európai csökkenés máshol jelenne meg.

    Borítókép: Napraforgó aratás Csorvás határában 2021 szeptember 13-án

    Ezek is érdekelhetik