2018.06.07. 10:28
Támadná a magyarokat Tomi Juric
Tomi Juric, az ausztrál labdarúgó-válogatott világbajnoki keretének sérüléssel bajlódó támadója már a magyarok elleni, szombati barátságos találkozón bizonyítana Bert van Marwijk szövetségi kapitánynak.
Forrás: afp
Juric térdsérülése miatt van Marwijk május végén Jamie Maclarent hívta be a keretbe a törökországi edzőtáborba. Juric még az ausztrálok legutóbbi felkészülési összecsapásán – pénteken Ausztriában győztek 4-0-ra Csehország ellen – sem tudott pályára lépni, mégis bekerült a vb-re utazó együttesbe.
A Luzern 26 éves labdarúgója elmondta: nem gondolja, hogy a budapesti mérkőzésen a kezdőcsapat tagja lesz.
„Jó lenne ismét pályára lépni, néhány percet kapni, mielőtt a vb-re megyünk”
- nyilatkozott ugyanakkor.
Hozzátette: nyilván bizalom kérdése is, hogy a kapitány a sérülése ellenére is számít rá, ő azonban reménykedik, hogy képes lesz ezt a teljesítményével meghálálni.
„A legutóbbi edzésen már elég élesnek éreztem magam. Néhányszor a kapuba is betaláltam, ami mindig jó érzéssel tölt el” – mondta a támadó.
A szombati mérkőzéstől elsősorban nem azt várja, hogy ismét négy gólt lőjenek.
„Ez egyik meccsen sem könnyű, az viszont nagyszerű érzés, ha az edzéseken gyakorolt elemeket a mérkőzésen is meg tudjuk valósítani”
- mondta Juric.
A 34-szeres válogatott játékos 2013-ban mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben nyolcszor volt eredményes, legutóbb tavaly szeptemberben. A futballistát a negyedik világbajnokságára készülő, 38 éves Tim Cahill örökösének tekintik Ausztráliában, de a biztos kezdőcsapatba kerülésért most a csehek ellen jó formát mutató Andrew Nabbout, Matthew Leckie párossal kell felvennie a versenyt. Véleménye szerint erre csak akkor van esélye, ha teljesen felépül.
A jövő csütörtökön kezdődő oroszországi vb-n az ausztrálok a csoportkörben Dániával, Franciaországgal és Peruval találkoznak.
A magyarok elleni felkészülési mérkőzés szombaton 17.30-kor kezdődik a Groupama Arénában.
Borítókép: Tomi Juric 2017. november 8-án
AFP PHOTO / Orlando SIERRA