Járvány

2020.05.20. 10:25

Bírság vagy pontlevonás is várhat a guminőket „alkalmazó” FC Szöulra

A klub hétfőn közleményben cáfolta, hogy felnőtteknek szóló termékeket helyezett volna ki, de elnézést kért a történtekért.

Pénzbírság vagy akár pontlevonás is várhat az FC Szöul labdarúgócsapatára, miután a liga fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított a klub ellen, mert az próbababák helyett felfújható guminőket is elhelyezett a lelátókon zárt kapus mérkőzésén.

A szexbabák egy részét az együttes mezébe bújtatták, másik részük pedig buzdító üzeneteket tartalmazó táblákat „tartott” a Kvangdzsu elleni bajnokin, hogy ellensúlyozzák az üres széksorok hangulatát. Noha nézők nem lehettek jelen, a televízió közvetítette a találkozót, a szurkolók pedig az eset kapcsán elárasztották bejegyzéseikkel a közösségi médiát.

Helyi sajtóinformációk szerint az FC Szöul legalább öt pontot elveszíthet az incidens miatt, vagy négyezer dollárnak megfelelő bírságot kaphat.

A klub hétfőn közleményben cáfolta, hogy felnőtteknek szóló termékeket helyezett volna ki, de elnézést kért a történtekért.

A K Liga eredetileg február végén rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt csak május 8-án indult el, viszont a mérkőzések zárt kapusak.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!