A tőzsde elnöke maga is tőzsdézik

[caption id="" align="alignleft" width="138"] Szalay-Berzeviczy Attila szerint sikeres lesz az a harc, amit az árfolyam-nyereségadó bevezetése ellen indítottak
[/caption]– Az ember azt gondolná, hogy a tőzsde elnökének tilos értékpapírokat vásárolni, hisz bennfenntes információkhoz juthat. Ön azonban nem is titkolja, hogy vannak értékpapírjai. Titok, hogy milyen részvényeket vásárol?
– A tőzsde elnöke is tőzsdézhet, persze ellenőrzött módon. Kilencvenhétben vásároltam először részvényt, megtakarításaim 80 százalékát ebbe fektetem. Nem tartozom a spekulánsok közé, ezért inkább a nagy cégek papírjait vásárolom.

– Hogyan lesz az ember ilyen fiatalon a tőzsde elnöke?
– Kezdeményeztem, majd összehangoltam a HVB Bank vezette Magyar–-Osztrák banki csoport tulajdonvásárlását. S amikor Jaksity György lemondott posztjáról, az igazgatóság tagjai engem választottak meg elnöknek.

– Lehet ebben szerepe annak, hogy ön hosszú időt töltött külföldön?
– Annyiban igen, hogy gyermekkoromban, a kommunizmus idején két évet Kuvaitban, négyet pedig Algériában töltöttem, egy nyitottabb világban. Édesapám külkereskedő volt. Így angol iskolába járhattam,
s magas szinten elsajátítottam a nyelvet. Törökországban pedig bankárnak tanulhattam.

– A kormány az árfolyam-nyereségadó gondolatával kacérkodik, ami ellen ön a tőzsde elnökeként oroszlánként harcol. Gondolja, hogy eredményre vezethet ez a küzdelem?
– Először is: ez már több, mint kacérkodás. A javaslat a parlament asztalán fekszik. Ma azonban úgy gondolom, jó esélye van annak, hogy elvetik. Tévhit ugyanis, hogy ez csupán egy vékony, vagyonos réteget érint.
A teljes lakosság meginná ennek a levét, hisz az árfolyam-nyereségadó bevezetése valójában azt torpedózza meg, hogy az emberek magyar vállalatok részvényeibe fektessék be megtakarításaikat, ráadásul hosszú távon. Ám ez csak szakmai érv. Ennél fontosabb fejlemény, hogy a legnagyobb ellenzéki párt úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a bevezetését. A koalíciós kormánypárt pedig az elveit adná fel, ha mellette voksolna. Ezért van némi alapja annak a reménynek, hogy a harcunk sikeres lesz.

– Mi a baj ezzel az adóval? Volt korábban nálunk is, s van más országokban is. A kisbefektetők érdekképviselete odáig ment el, hogy a bevezetése a tőzsde halálát okozhatja. Tényleg ekkora a baj?
– Ez azért túlzó megfogalmazás. A külföldieket például nem érinti, hisz ők nem itthon, hanem saját hazájukban adóznak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény értelmében. A tőzsdén forgó részvények 80 százaléka pedig külföldiek kezében van. Akkor mi értelme ennek? A 160 ezer magyar kisbefektetőt viszont zsebbevágóan érintené az adó bevezetése. S hadd tegyem hozzá, közvetett módon 2 millió nyugdíjpénztári tagot is sújtana. Hiszen a pénztári vagyont egy pangó piacon csak kedvezőtlenebb hozamok mellett lehet fialtatni. Ami pedig a magyar középvállalatok tőzsdére jutását illeti, ez a terv is füstbe megy, ha az adót bevezetik.

– A kormány a középvállalatok tőzsdére kerülését 100 millió forinttal támogatja. Vagy ez így fából vaskarika?
– Valóban. Nem lesz ugyanis kit támogatnia, hiszen az új adó nem vonzza, hanem taszítja ezt a vállalati kört a tőzsdétől.

– Majd jönnek a nagyok. Jönnek?
– A nagyok nem jönnek. Ők már ott vannak. A tőzsdén most 51 cég papírjaival kereskednek. Ez a kör a feltörekvő, friss tőkére éhes magyar középvállalatokkal és a környező országok erős cégeivel bővíthető.
– Kik voltak az elmúlt évtized nagy nyertesei a tőzsdén?
– Azok, akik korán a tőkepiacra merészkedtek és hosszú távon gondolkodtak. A kezdetek kezdetén az OTP papírjait 150 forintért lehetett megvásárolni, ma egy részvény 4300–4600 forintot ér. Mol-papírt 1500 forintért vehetett egy tőzsdéző, ha ma eladja, 11 ezer forintot kínálnak érte. De említhetném a Richter-részvényt is, amihez a hőskorban 1000 forintért juthattunk hozzá, ma pedig 23 ezer forint az ára. A BÉT-en is az amerikai típusú befektetők arattak tehát, akik hosszú évekig ültek papírjaikon, s ezzel sokkal többet kerestek, mintha pénzüket bankba tették volna.

– És kik a nagy vesztesek?
– Azok, akik úgy gondolták, hogy a tőzsde az a hely, ahol gyorsan meg lehet gazdagodni. Volt ilyen időszak a pesti börzén is. Ez az illúzió az 1995–97-es aranyláz idején alakult ki, amikor száguldott a tőzsde. Sokan úgy gondolták, hogy ma beteszem a pénzt, aztán holnapra megduplázom. Ám csalódniuk kellett. Először a kilencvenhét őszi ázsiai válság, majd a kilencvennyolcas orosz válság idején zuhant nagyot a papírok árfolyama. Sokan pánikba estek, s hatalmas veszteségekkel adták el részvényeiket.

– Mikor érhetjük el azt, hogy nálunk is milliós lesz a tőzsdéző réteg?
– Ez sajnos politikafüggő. Az amerikai elnökválasztási kampányban a tőzsde szót egyik elnökjelölt sem ejtette ki a száján. Nálunk viszont címkézés folyik. Az ellenzék bankárkormányról beszél, a kormánypárt pedig megpróbálja lemosni magáról ezt a bélyeget. Ezekből születnek aztán az olyan látványos ötletek, mint a banki különadó, illetve a tőzsdei árfolyam-nyereségadó.

– Örök igazság: elvonni attól lehet, akinek van.
– Tévedés azt gondolni, hogy a tőzsde néhány ezer gazdag ember játéka. A magánbefektetések átlagos értéke 1,1 millió, míg a bankbetéteké 1,4 millió forint. Nem igaz tehát, hogy a tőzsde a gazdagoké. A vagyonosoknak éppúgy van bankbetétjük, mint a kevésbé tehetőseknek a kárpótlási jegyért jegyzett részvényeik.